8.Fejezet - Hollow Men

Hölgyeim és Uraim (?), nagyon szépen kérlek titeket, hogy értékeljétek a ”munkámat” azzal, hogy kommenteltek, mert ha nem, akkor nem lesz rendszeres friss. Ez nem fenyegetés, zsarolás stb. , csak figyelmeztetés a Ti, az olvasói érdeketek miatt!




Gondoltam, hogy nem fogadott cölibátust…
Csak rá kell nézni a borostás pofájára, amint kinyitja a száját a nők többsége összepisili magát örömében, Ő persze vigyorral az arcán ”megsegíti” őket. Erre a gondolatra akaratlanul is elhúztam a számat, mielőtt még észrevehette volna ezt gyorsan elindultam, a mondjuk úgy, konyha felé, már ha azt a rozoga, alig működő hűtőt és a használhatatlan tűzhelyet a sarokban annak lehet nevezni.
Még csak az hiányozna, hogy olyan nevetséges képzetekbe ringassa magát, mint például, hogy féltékeny vagyok az összes nőre, akivel valaha dolga volt, és lesz.
Szóval elindultam a konyha felé, pontosabban az alig hűtő hűtőmhöz, hogy kivegyek két sört, majd visszaindultam hozzá.
Elég meglepő – ám mégis kielégítő – látványt nyújtott, ahogy félig elterülve heverészett a megvetetlen ágyamon.
Azt hiszem a mostanában bennem zajló kettőség most van a tetőfokán, egyszerre utáltam, hogy ott fekszik, és ugyancsak utáltam a tényt, hogy nem vagyok egy pedáns nő, mert ha az lennék, akkor most egy hófehér megágyazott ágyon feküdne, aminek láttán könnyű lenne kilogikázni mi történt…




Közelebb mentem hozzá, hogy a kezébe nyomhassam az üveget. Ahogy
Megálltam felette álmos szemekkel pillantott fel rám, majd egy bólintással kivette a sört a kezemből és lerakta azt a földre.
Miközben megkerültem az ágyat lepattintottam az üveg tetejét, az ágy másik oldalához érve elveszetten álltam a gyűrött takaróm felett.
Most akkor feküdjek mellé? Shona, te egy puha ribanc lettél!
Mikor volt ez neked probléma??
Gerry látva tétova ácsorgásomat mosolyogva megpaskolta a mellette elterülő oldalt. Egy sóhajjal beletörődve belehuppantam az ágyba.
A szemem sarkából próbáltam követni minden egyes apró rezdülését, de semmi, csak csöndben feküdt, és maga elé meredt.




- Ugye nem baj, ha csak csöndben ülünk? – kérdezte végül.
- Nem – feleltem tanácstalanul.


Mi van?!
Ez valami új, speckós csajozós módszer, ami a fordított pszichológián alapszik? Mindegy, mert nem fog sikerülni!
Bár be kell valljam, hogy jól esett csak úgy lenni egy pasi mellett és nem csinálni semmit, nem kellett a hülyeséget hallgatnom, és úgy tennem, mintha érdekelne amit össze-vissza karattyol.




A következő pillanatban egy lépcső alatti beugróban találtam magam, Mattet átölelve. Reszketett a félelemtől, próbáltam minél közelebb húzni magamhoz, legszívesebben elmondtam volna neki, hogy nem lesz semmi baj, de tudtam, ha megszólalok azzal megölöm magunkat.
Mindketten összerezzentünk a felénk közeledő hangos csörtetéstől, elengedtem Mattiet és próbáltam a hátam mögé rejteni, ha megtalál miket így talán több esélye van a menekülésre.
Nem telt bele egy percbe sem, máris ott állt előttünk.
Az arcán lévő mély vonások a dühtől még jobban elmélyültek, a szemei körül fekvő árkok baljósan árnyékolták be amúgy sem barátságos tekintetét.
Pillanatok alatt megindította felém kezét, hogy aztán fájdalmasan hajamba csimpaszkodva kirángasson biztonságosnak tűnő kis odúnkból.
A fájdalomtól felsikkantottam, de az meg sem közelítette a mögöttem síró kisfiú kiabálását.
Nem lett volna szabad ezt látnia.
’Azt hitted nem tudom meg?! Tartozol 25 ezerrel!’ orditotta az arcomba, még mindig maga után vonszolva a hosszú folyósón egyenesen a bejárati ajtóhoz ’Ha nem adod meg holnap 4-ig megöllek titeket!’.
Gyakorlatilag kirángatott a házból, és rádobott a díszútra. Nem láttam semmit, és senkit, minden elsötétült, egy fekete lyukban görnyedtem, és csak Mattie folytonos szipogását hallottam.