Sziasztok! Mivel csúszva komiztatok ezért nem tudtam hétfőn frisselni, de (!) kárpótlásul egy kicsit hosszabb fejit kaptok, mondjuk úgy, hogy ez az Én Mikulásom ajándéka nektek. :)
Verejtékben ázva ijedtem fel a rémálomből, ami egyszer, nem is olyan régen még valóság volt. Zihálásom szinte fülsüketítő volt a csendben.
Szívverésem egyenetlenül dörömbölt a fülemben. Váratlanul egy meleg kéz kezdte simogatni hátamat, teljesen elfelejtkeztem róla.
Most bánom, hogy nem fizettem a számlákat, kíváncsian fürkésztem a mellettem elterülő sötétséget.
- Semmi baj, már vége, – mondta kedvesen, még mindig a hátamat dörzsölve – annyira nyöszörögtél, és forgolódtál, hogy már muszáj lett volna felkeltselek.
Annyira mondtam volna neki valamit, mondjuk egyszerűen csak egy köszönömöt, de még ennyit sem tudtam kinyögni.
Még mindig rámtelepedett az a fullasztó érzés, mint annak idején. Ilyenkor mindig olyan gyengének és nyomorultnak éreztem magam, hogy még sírni sem tudtam saját tragédiámon.
Fáradtan a mellkasához dőltem, Ő pedig szorosabban magához húzott.
Nem volt emögött semmi hátsó szándék, egyikünk részéről sem, legalábbis szeretném azt hinni, hogy nem volt.
- Tudod, hogy barátok vagyunk, bármit elmondhatsz nekem.
- Nem vagyunk barátok… – leheltem.
Ennyi, csak ennyit tudtam neki mondani, azok után, hogy milyen kedves volt velem?!
Gratulálok Shona, ebből a helyzetből is kihoztad a maximumot!
Bárcsak elmondhatnám neki ki is vagyok, és mi is történt velem, jobban mondva velünk, de ezt nem tehetem.
Mivel Gerrynek nem mondhatok semmit, ezért inkább elmesélem neked. Nem voltam mindig ilyen nagyszájú, bajkeverő csaj, de a dolgok körülöttem nagyon hamar felpörögtek, nekem pedig ez volt az egyetlen lehetőségem.
Az életem nagyon ígéretesen kezdődött, szerető szülök, akik minden kislánykori hóbortomat támogatták kezdve a saját pónitől egészen a ”kuckómig” – felnőtt fejjel inkább hívnám garzonnak… - ami a medencénk mellett állt, mondjuk ki, pénzesek voltunk, és Én ki is használtam.
A dolgok a 14. szülinapom körül változtak meg, ugyanis a jólmenő ügyvéd apám hirtelen meghalt. Én és anyám ottmaradtunk a 2 éves öcsémmel, Matt-tel.
Persze, mint kiderült mi sem álltunk olyan jól… apám halála után pedig még azt a kicsit is elvesztettük. Így történhetett meg, hogy útszéli motelből motelbe költöztünk, ugyanis albérletre végképp nem futotta.
Én és anyu egy éjjel-nappali kajáldában vállaltunk állást, én délutános voltam a suli miatt, míg anyám este nyolctól egészen délután kettőig dolgozott. Két fizetésből is nehézkesen éltünk meg, de ettől függetlenül mondhatom, hogy boldogok voltunk.
2-3 évvel később újra kezdtünk rendbe jönni, anyu ingatlanosként kezdett dolgozni, így már nem kellett két műszakban dolgoznia, és lelakott motelekben élnünk.
Ráadásul anyu is talált magának valakit, nagyon rendes embernek tűnt, ne értsd félre, nem hívtunk apunak, vagy ilyesmi, anyám boldog és mosolygós volt, Mattievel is rendesen bánt és nekem ez bőven elég volt.
Akkor persze fogalmam sem volt arról, ami előttünk állt, és ami a mai napig kísért. Az emberek nem mindig olyanok, mint amilyennek mutatják magukat, sajnos ezt én tudom a legjobban…
Verejtékben ázva ijedtem fel a rémálomből, ami egyszer, nem is olyan régen még valóság volt. Zihálásom szinte fülsüketítő volt a csendben.
Szívverésem egyenetlenül dörömbölt a fülemben. Váratlanul egy meleg kéz kezdte simogatni hátamat, teljesen elfelejtkeztem róla.
Most bánom, hogy nem fizettem a számlákat, kíváncsian fürkésztem a mellettem elterülő sötétséget.
- Semmi baj, már vége, – mondta kedvesen, még mindig a hátamat dörzsölve – annyira nyöszörögtél, és forgolódtál, hogy már muszáj lett volna felkeltselek.
Annyira mondtam volna neki valamit, mondjuk egyszerűen csak egy köszönömöt, de még ennyit sem tudtam kinyögni.
Még mindig rámtelepedett az a fullasztó érzés, mint annak idején. Ilyenkor mindig olyan gyengének és nyomorultnak éreztem magam, hogy még sírni sem tudtam saját tragédiámon.
Fáradtan a mellkasához dőltem, Ő pedig szorosabban magához húzott.
Nem volt emögött semmi hátsó szándék, egyikünk részéről sem, legalábbis szeretném azt hinni, hogy nem volt.
- Tudod, hogy barátok vagyunk, bármit elmondhatsz nekem.
- Nem vagyunk barátok… – leheltem.
Ennyi, csak ennyit tudtam neki mondani, azok után, hogy milyen kedves volt velem?!
Gratulálok Shona, ebből a helyzetből is kihoztad a maximumot!
Bárcsak elmondhatnám neki ki is vagyok, és mi is történt velem, jobban mondva velünk, de ezt nem tehetem.
Mivel Gerrynek nem mondhatok semmit, ezért inkább elmesélem neked. Nem voltam mindig ilyen nagyszájú, bajkeverő csaj, de a dolgok körülöttem nagyon hamar felpörögtek, nekem pedig ez volt az egyetlen lehetőségem.
Az életem nagyon ígéretesen kezdődött, szerető szülök, akik minden kislánykori hóbortomat támogatták kezdve a saját pónitől egészen a ”kuckómig” – felnőtt fejjel inkább hívnám garzonnak… - ami a medencénk mellett állt, mondjuk ki, pénzesek voltunk, és Én ki is használtam.
A dolgok a 14. szülinapom körül változtak meg, ugyanis a jólmenő ügyvéd apám hirtelen meghalt. Én és anyám ottmaradtunk a 2 éves öcsémmel, Matt-tel.
Persze, mint kiderült mi sem álltunk olyan jól… apám halála után pedig még azt a kicsit is elvesztettük. Így történhetett meg, hogy útszéli motelből motelbe költöztünk, ugyanis albérletre végképp nem futotta.
Én és anyu egy éjjel-nappali kajáldában vállaltunk állást, én délutános voltam a suli miatt, míg anyám este nyolctól egészen délután kettőig dolgozott. Két fizetésből is nehézkesen éltünk meg, de ettől függetlenül mondhatom, hogy boldogok voltunk.
2-3 évvel később újra kezdtünk rendbe jönni, anyu ingatlanosként kezdett dolgozni, így már nem kellett két műszakban dolgoznia, és lelakott motelekben élnünk.
Ráadásul anyu is talált magának valakit, nagyon rendes embernek tűnt, ne értsd félre, nem hívtunk apunak, vagy ilyesmi, anyám boldog és mosolygós volt, Mattievel is rendesen bánt és nekem ez bőven elég volt.
Akkor persze fogalmam sem volt arról, ami előttünk állt, és ami a mai napig kísért. Az emberek nem mindig olyanok, mint amilyennek mutatják magukat, sajnos ezt én tudom a legjobban…
Az étterem:
Tehát az öccse. Legalább ennyivel előrébb vagyunk. Jó lett volna, ha ebbe belefér az egész sztorija a nőnek.
VálaszTörlésNekem kicsit lassan halad a történet.
Gerry-ből meg naná, hogy szívesen olvastam volna többet.
Még még még. Nagyon jó! Írj többet mert alig bírom kivárni a folytatást! Köszi!
VálaszTörlés