2.Fejezet - That's not my name...

A nap félénken osont be a függöny kiszakadt cafatain keresztül. Reggel őrjítő fejfájással ébredtem. Jaj Jack, miért teszed mindig ezt velem?
Ezek a férfiak, mindig csak kiütik az emberlányát, maguk után semmi mást nem hagyva csak kínzó fejfájást és hányingert. Nem iszom soha többé!
Oké, nyílván rájöttél, hogy ezt úgyse fogom betartani…végtére is, az életemet pasik, és a pia alkotja.
Morogva kipattantam az ágyból, a fürdőbe menet ránéztem a barna, kisárgult foltokkal tarkított falon lógó órára. Délután két óra, ideje futni mennem.
Minden úgy zajlott, mint általában mindig, most is rendbe szedtem magam, átöltöztem a futóruhámba és megittam a szokásos bögre porlevesemet, egy aszpirin kíséretében.
Bezártam a puccos kis lakásom ajtaját, és már futottam is a közelben lévő kis parkocskába.
Kikanyarodtam a zsúfolt betonrengetegből, egyenesen az előttem elterülő zöldességbe. Éreztem, hogy minden izmom megfeszül, a levegő sebesen járta be tüdőm minden egyes zugát, a szívdobogásom a fülemben dübörgött.
A lábaim éppen hogy csak hozzáértek a poros úthoz, a mellettem elsüvítő szél szorosan körbeölelte testemet.
Amikor már a második körömet futottam megakadt a szemem egy eddig nem látott ”színfolton”. Újdonsült áldozatom közvetlenül előttem, sanyargatta izmos testét. Mindig is figyelmes nőnek tartottam magam, ezért sem hagyhattam, hogy tovább terhelje magát. Egy sokkal kellemesebb edzés reményében le is csaptam rá.





Úgy tűnt, tipikusan az a pasi, aki tudja mit, és hogyan csinál a szerszámával, ezt viszont meg is cáfolta azzal, hogy szinte nekem kellett magamat a fa és közé préselnem.
Bár tudhattam volna, hogy nem lesz egyszerű vele, egyfolytában csak beszélgetni akart, és amikor megbizonyosodott afelől, hogy nekem tényleg nem kell megjátszania magát, rögtön csókolózni akart. Kis hülye…
Inkább elfordítottam a fejem, ezzel szabad utat engedve a nyakamhoz. Tessék, maszatoly csak ott nyugodtan!
A park egyik eldugottabb zugában voltunk, ennek ellenére még mindig ott volt körülöttünk, azaz izgató tény, hogy bármikor rajtakaphatnak minket. A nyakam mentén egyre lejjebb kezdett csókolgatni, eközben Én enyhén szétterpesztettem lábaimat, hogy még közelebb férkőzhessen hozzám. Egyik lábamat a csípője köré fontam, majd mindkét tenyeremmel belemarkoltam formás hátsójába. Nagyon hamar rámkattant, jólesően a nyakamba morgott, éreztem, ahogy megkeményedett férfiassága nekem feszül.
Nem akartam megváratni, ezért azonnal rátértem a lényegre, a nadrágjához nyúltam, hogy ”kezembe vegyem az irányítást”…
Lehúztam a nadrágját, és lassú mozdulatokkal kényeztetni kezdtem, míg Ő a pólóm alá nyúlt, és a melleimmel kezdett foglalkozni. Amíg belőlem halk sóhajok, addig belőle egyre csak hevesebb, és hevesebb zihálások, nyögések törtek fel.
Nem bírtuk tovább, lehúzta az én nadrágomat is, mélyen a szemeimbe nézett, ajkaival az enyémek felé közelített. Már megint ez a hülyesége…
Még mindig vészes közelségben volt, miközben türelmetlenül sóhajtott egyet belém hatolt. Forró lehelete ajkaimat égette, már épphogy összeértek ajkaink, amkor is arcomat az övéhez nyomtam, és a fülébe nyögtem, ezzel elterelve figyelmét. Még erősebben a fához nyomott, ritmusosan mozgott bennem, míg mindketten beléptünk a gyönyör kapuin.
Ennyit tökölni egy gyors menetért... Mindegy, jólesett, és úgyse fogom többé látni Őt.
Zihálva váltunk szét, illetve toltam el magamtól, ugyanis ha nem teszem meg még mindig a fánál állnának, szorosan hozzámsimulva.
Rendbe szedtem magam, már éppen elindultam volna hazafelé, mikoris a karomnál fogva visszahúzott.
- Hé kiscicám! – húzott magához mosolyogva – Nem adtad meg a számod, sőt, még a nevedet sem tudom! – mondta, miközben végigsimított az arcomon.
- Connie vagyok – hazudtam neki visszamosolyogva – Jó, hogy szóltál, talán soha nem találkoztunk volna! – játszottam a megrökönyödtet.
- Hát igen… tessék – nyomta a kezembe mobilját – írd bele a számodat.
- Oké – mondtam és elvettem a telefont.




Integetve és bárgyú mosollyal az arcán váltunk szét. Szegénykém, milyen arcot fog vágni, amikor rájön, hogy az nem is az Én számom. Egy thai étterem telefonszámát adtam meg, tudni illik, hogy a telefonos srác – aki történetesen meleg – már nagyon jól ismer engem és a ”fiaimat”, és nagyon szeret velük játszadozni…
Vigyorogva hazaballagtam, elvégre megkaptam, amit akartam és még attól a szerencsétlentől is sikerült megszabadulnom. Pár perc szenvedés után sikerült kinyitnom a szorult ajtómat, majd a kulcsomat ledobva bemásztam az összetúrt ágyamba. Mivel még volt néhány órám melóig, és nincs tévém – mondjuk, ha belegondolok semmim, sincs – ezért a földön heverő fekete bőrkötéses füzetért nyúltam.
Abban volt a múltam, vagyis mondhatjuk úgyis, hogy Én magam, minden mocskos kis részem, és persze azok is, amiket féltettem kiadni, amik sokat jelentenek számomra.
Ahogy végig lapoztam a megsárgult oldalakon ismét elfogott az a nyomasztó érzés, ami ilyenkor mindig felbukkan. A könyv végén ott voltak azok a levelek, amiket Neki írtam, megnéztem a legutolsó dátumot. Lassan már egy hónapja nem írtam neki, így eldöntöttem, hogy ez a legmegfelelőbb időpont rá.






Drága Mattie,

Nagyon hiányzol! Tudom, hogy megígértem, hogy hamar elhozlak onnan, borzasztóan érzem magam, amiért még nem tettem meg. De ígérem, hogy amint megoldódnak a dolgok megyek érted!
Ugye mindent úgy csinálsz, ahogy megbeszéltük? Nem akarlak még én is nyúzni, de jól viselkedsz? Rendesen tanulsz?
Te is tudod, hogy ezek fontosak, egyikünk sem akarja, hogy olyan legyél mint Ő… Tudom, tudom, Te nem vagy olyan. Annyira hiányzol, és esküszöm, hogy mindent megteszek azért, hogy velem lehess.

Nagyon szeretlek kisszívem
S


Mire befejeztem az írást, egy kövér könnycsepp gördül le az arcomon, és egyenesen a levél sarkában végezte. Egy könnycsepp, csak ennyit szabad!
Gyorsan letöröltem a sós cseppek árulkodó útját, majd összehajtogattam a levelet és beraktam a többi el nem küldött levél közé.
Egy nagy sóhaj kíséretében rájuk csaptam a nehéz bőrkötést, ezzel újra lezárva mindenféle érzelmet, legfőképpen a múltamat.
Mint mindig most is a táskámba hajítottam, soha nem hagyom otthon. Belegondolni se merek, mi történne, ha nem vinném mindenhová magammal.
Valószínűleg az elmúlt néhány év teljesen értelmetlen és felesleges szenvedéssé válna. Az egy dolog lenne, hogy nekem fájnának a következményei, de olyan embereknek is ártanék, akik nem érdemlik meg, pláne az Én kis Mattie-m nem.